BBMM® babamasszázs

BBMM® Babamasszázs a thai baba és gyermekmasszázs alapjaira épül, de annak már továbbfejlesztett változata.

Az első egy év a baba testi, lelki és szellemi fejlődésében meghatározó. A  masszírozott babák könnyebben elalszanak, éjszaka nyugodtabbak, és napközben is nyugodtabbak, érdeklődőbbek.

Támogatja a mozgás-koordináció kialakulását, izomrendszer fejlődését, baba mozgékonyságát.  Erősíti a baba ellenálló képességét, segít a belső szervrendszer kiegyensúlyozott működését. Betegségek lefolyása gyorsabb és könnyebb lesz.

Masszás menete:

BBMM® babamasszázsról tudni kell, hogy a keleti masszázs technikára épül, és az energiapályákon dolgozik, míg a nyugati az izmokat dolgozza meg. Fontos, hogy Ráhangolódjunk a babára, szemkontaktust létesítünk. Simogatás a babmasszázs legfontosabb eleme.

Az arc energiavonalaival kezdünk. Három vonal a homlokon, három vonal az arcon, három vonal az áll alatt található. A fülek masszírozása, nagyon fontos reflexzóna terület. Nyak masszírozásánál simító mozdulatokat végzünk váltott kézzel. majd öreglyukra és attól 1-1 ujjnyira átnyomkodjuk. Haladunk szépen tovább a mellkasra, ahol a szegycsonttól indulva a vállig szívecskét-formát írunk le.

Onnan mindkét kar és kéz pályáját járjuk be. Először a két belső majd a külső energiavonal következi. Kéz masszírozásánál a tenyér belsején és a kézháton enyhe nyomással masszírozzuk az öt energiapályát, majd az ujjacskákat körkörös mozdulatokkal. Végül körzünk a csuklójával.

Visszajövünk a mellkasra, újra szívecskéket rajzolunk, majd a has következik.

Következő lépésként láb pályáin dolgozunk. Láb belsején futó két energiapályán, majd a láb külső csatornáin megismételjük. Lábfejet és a lábujjakat is átnyomkodjuk.

Megfordítjuk a babát.  A talpmasszírozás nagyon fontos, mert az egész szervezetre hatást fejtünk ki.

Hason fekve masszírozzuk a külső energiavonal mentén, majd a fenékrész következik. A hát masszírozása a gerinc mellett elhelyezkedő 2-2 energiacsatorna masszírozásából áll a keresztcsonttól a nyakcsigolyák kezdetéig.

Az baba átmasszírozása után passzív játékos mozgatásokkal segítjük az éppen aktuális mozgásra való felkészülést. Játékos mozgatás ez, de nagymértékben segíti az egészséges fejlődést.

Minden alkalommal visszatérhetünk azokhoz a pontokhoz, ami a babának tetszett, illetve kicsit elidőzhetünk azokon a helyeken, ami a babának panaszt, tünetet okoz. Pl. fogzás esetén arc és az áll körüli pontok akupresszúrás nyomása.

Befejezésként átnyomkodjuk a lábát és lezárjuk energetikailag a két lábfejet keresztezve, enyhe nyomással.

BBMM® babamasszázs hossza függ a baba korától és hangulatától is.

Bővebben a Baranyi BabaMasszázs Mozgásról ide kattintva. (Édesanyám szabadalmazott módszere)

A kezelés teljesen egyéni, kérlek jelentkezz ha információt szeretnél, házhoz is kimegyek!