A Krisna tudatról

Miért jó a Krisna-tudat?

Sok válasz létezik erre a kérdése, azért is döntöttem úgy, hogy írok erről, mert sokan felteszik nekem a kérdést. Úgy gondolom, ez valóban egy jó dolog, ennek ellenére az embereknek vagy nincs róla fogalma, vagy torz a képe arról, hogy mi a Krisna-tudat. A köztudatban leginkább egy vallást azonosítanak vele, esetleg találkoztak az utcán könyvet áruló hívőkkel, vagy hallottak a publikus ételosztásokról és békés emberekkel azonosítják a Krisna hívőket.

Magával a filozófiával, gyakorlattal már nem igazán vannak az emberek képben, aki nem olvasott utána vagy nem járt ebben a közösségben, az nem tud többet. Pedig minden egyes dolognak igen fontos szerepe van, és főleg védikus (hagyományos hindu) tradíciókon alapszik. Maga a folyamat ,amit végzünk egy jógairányzat a bhakti jóga vagy odaadás jógája, ami a jóga létra utolsó foka, és akkor ebbe a sorolható a Krisna-tudatban végzett cselekvések, tehát nem kifejezetten csak egy vallás, itt a “tudat” szón van a hangsúly.  Illetve ugye az még egy különlegessége, hogy itt isten egy személy, ez ami minden “vallástól” eltér. Tehát ez az egész azért “tudat” mert semmihez nem hasonlatos, ez egy életvitel. Az elme nyugalmát és az élet fő célját az Isten felé történő odaadó szolgálat által szeretné elérni. Az élet fő célja az, hogy elfogadjuk a mi helyzetünk Istentől nem független, és vele való kapcsot kell vissza erősítenünk. A többi jógairány főleg az elme uralását tekinti egyik fő céljának. Krisnának nevezik Istent, de számtalan más neve is van. Okkal választják ezt a szanszkrit fordítása szerint: A “KRS” kifejezés a Legfelsőbb vonzó aspektusát jelenti, továbbá jelent létezést is. A “NA” szó jelentése lelki boldogság. Továbbá, utal arra is, hogy ereje által megszünteti az anyagi világban raboskodó élőlények ismétlődő újraszületését. A vele való kapcsolatunkat erősítjük, mantra meditációval, murtiknak (vagyis Isten szoboralakjainak) tett felajánlásokkal, védikus és Istenről szóló irodalom tanulmányozásával, odaadó szolgálattal.

 

Ez azért jó és fontos, mert mi nem csak testek vagyunk, hanem lelkek is. Az elménk és gondolataink irányítása nélkül pedig olyan messzire kerülünk tőle, vagyis Önmagunktól, amennyire csak lehet. Ha pedig távol kerülünk az igazi önmagunktól, akkor Istentől is. Ami komoly elégedetlenséget fog okozni számunkra, anyagi és lelki szempontból is. Viszont, ha elménket Krisna-ra összpontosítjuk az életünk ismét a helyes pályára kerül.

A Magyarországi Krisna tudatú hívők közössége egyébként foglalkozik rengeteg más olyan tevékenységgel is, amelyekkel szándékuk jobb hellyé tenni a Földet. Ha valamilyen módon tudjuk őket segíteni, például az Ételt az Életért Alapítványukat, amellyel a rászoruló családokon segítenek, azzal más embereken is segítünk. Amennyiben van rá módunk, hogy akár önkéntességgel, pénzzel, étellel vagy adománnyal segítsünk, csak annyival, amennyi számunkra nem megerőltető, már akkor is egy csodás pozitív láncban veszünk részt.

Egy világszintű hitről beszélünk, évezredekkel ezelőtti múlttal, amely bevált és egy olyan rendszert alkot, amely remekül illik az életünkbe. Egy olyasfajta életszemlélet, amely változásokat hoz mind a gyakorlati életünkben, mind a látásmódunkban. Kissé talán szokatlan lehet néhány szokás a nyugati életmódunkhoz képest, de manapság egyre jellemzőbb a globalizáció, nem véletlenül. Tanulnunk egymástól.

Összegezve, miért jó a Krisna-tudat röviden:

Megismerheti az ember Életet és Önmagát, részese lesz egy tiszta emberekkel teli közösségnek, segíti a világot, és közelebb kerül Istenhez. Mindeközben kitisztul a szíve és a tudata. Válaszokat fog kapni olyan kérdésekre, mint: Mi az élet? Miért vagyunk ott, ahol? Mi történik velünk a halál után? Elkezdhet tehát tudatosan és felelősségteljesebben élni az életét. Megismer egy másik kultúrát és új dolgokat próbálhat ki, amik segítenek a mindennapokban és a fejlődésben.

Ez csak néhány dolog, amit most kiragadtam.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed, a lenti linkeken tovább információkat szerezhetsz.

Hare Krisna,

Csenge

 

További információkat itt találsz: https://krisna.hu/

https://www.facebook.com/krisnahun/

Budapesti Templom: https://lelekpalotaja.hu/

www.facebook.com/lelekpalota

Krisna- völgy Somogyvámoson: https://krisnavolgy.hu/

Alapítvány: https://eteltazeletert.hu/

Krisna-tudatú vegán étkezdék: https://www.govinda.hu/